2014. augusztus 13., szerda

Hardegg / Ausztria

Egy hajnali városnéző utamról Břeclavból (Lundenburg) megint az osztrák-cseh határ közeli Znojmoba (Znaim) vonatoztam.  A vasútállomás előtti térről perceken belül indultam busszal a 11 km-re lévő kétszáz lakosú egykori német falucska Milicovicebe (Milleschitz). A buszmegállótól 300 métert gyalogoltam, hogy az elágazástól még további 10 km-t sétáljak a határ túloldalára az osztrák Hardeggig. Szerencsémre le tudtam inteni egy arra haladó Opelt, így 5 km-t spóroltam a lábaimnak, mert a legutolsó falucskáig vittek a 252 lakosú kopott Cizovig (Zeisau). Utolsó házai az egykori vasfüggöny zónájánál voltak, de az most már Csehország legkisebb nemzeti parkjának a kezdete lett.

Cizov
Cizov
Innen természetvédelmi okok miatt már csak gyalogosan vagy kerékpárosan lehet folytatni a madárdalos erdőn át a Dyje (Thaya) völgyébe vezető lejtős úton.
A határ menti lét a szocializmusban azzal járt, hogy a mostani Podyjí Nemzeti Parkot katonai területként kezelték, ahová a lakosság számára tilos volt mindennemű bejárás. Erre a nem túl dicső múltra ma már csak az egykori bunkerek maradványai emlékeztetnek és az a száz méternyi szakasz, amit tornyostul, kerítésestül meghagytak a védelmi rendszerből. A katonai szerepkör azonban a természet- és annak védelme szempontjából igen előnyösnek bizonyult. A Dyje folyó ezen szakasza egyike azon ritka völgyeknek, ahová nem építettek völgyzáró gátat, utakat, vasutat vagy turisztikai központot. Így az ember zavaró hatásának elmaradásának köszönhetően megőrződött a rendkívül változatos élőhelyi viszonyok között az állat- és növényvilág igen gazdagon.
A nemzeti park legszigorúbban védett zónába tartozó részeinek kivételével ma már részlegesen bejárható. A terület elsősorban a természetjáró bakancsosok és a kerékpárosok számára nyújt kiváló lehetőségeket, akik több mint 80 km hosszú kijelölt út közül választhatnak. A túrák során pedig választható, hogy a gyönyörű panorámát biztosító szikla kilátók mellett várromot (Nový Hrádek u Lukova/Burg Neuhäsel bei Luggau), vagy éppen vízi malmokat szeretnének-e meglátogatni. A 40 km-es meanderező folyószakaszon, bármennyire is vonzónak tűnik a vízi turisták számára, a természet védelme érdekében tilos a kajakozás, kenuzás.
Az 1991-ben alapított Nemzeti Parknak kilenc évvel később az osztrák oldalon is kialakították a párját, a Thayatal Nemzeti Parkot.
A két ország között a Park területén belül az ausztriai Hardegg városánál határátkelő is található, ahol a motoros-gépjárműves átjárás nem engedélyezett.







vakond vakon vakarászik

















A sziklás folyómeder fölött átívelő hídon van az országhatár. Korlátjára támaszkodva az örvénylő víz habjait néztem egy darabig. A túlparton Hardegg Ausztria legkisebb 80 állandó és 1345 bejelentett lakosú városkájának házai és fölöttük a legendákkal övezett szürke lovagvár. A belépőjegyet a második kapunál egy horvát származású kedves asszony adta, aki kamerákon keresztül ügyelt a rendre.
A régészeti leletek alapján a várhegyen a 9. vagy 10. században egy korai morva nemesi rezidencia állt, amely valószínű a magyarokkal való háborúk során pusztult el. A környék nagy erdős területei is ekkor váltak sokáig nagyrészt lakatlanná. A Lech-mezei 955-ös magyarok feletti győzelem után a mai Alsó-Ausztria felől a hatalmas lakatlan határterületeket gyarmatosítják. A mailbergi vereség után megáll a további terjeszkedés és a Thaya folyó vonalán lesz a határa Csehországnak. A következő évtizedekben erős várak egész láncolatát építették ki köztük a hardeggit is, amely alapját a morva eredetű kisebb őrtoronyra emelik. Sokszor bővült mire elérte mostani formáját. Új település központ alakul 1100 körül, mint számos szomszédos birtokon a salzburgi grófok támogatásával. Hardegg első nemesi oklevelét 1145-ben adják ki. A Hardegg család egyik ágának kihalása után a Magdeburg-Hardeggek birtokba veszik és ekkor jelentősen kibővítik, mert a grófság központjává teszik 1294-től és ekkor épül a torony, a palota és a kápolna rész. A XV. században élte a fénykorát. A XVII. századi tulajdonos csere után a vár folyamatosan hanyatlik. A gyermektelen Michael halála után egy darabig a Habsburgokhoz kerül.
Az 1764-es városi tűz után a lakosság gerendáit és köveinek egy részét az otthonaik újjáépítéséhez széthordják.
Herceg Johann-Carl Khevenhüller-Metsch 1878-ban csapatokat küld Miksa császár mexikói hatalmának biztosítására a republikánusok ellen.













A vár jelenleg egyik része romos, de a másik részét a XIX. század második felében újjáépítették. Eredeti állapotában pompázik az öregtorony, a kápolna, a hercegi kripta és a lovagterem. A várban három kiállítás nézhető meg. A korabeli fegyverek gyűjteménye, helytörténeti gyűjtemény és a mexikói Miksa császár életét ismertető Kaiser Maximilian von Mexiko-Museum.

A Hardegg utcáit járva többször összetalálkoztam egy pozsonyi családdal. A férfi beszélt egy keveset németül. A hirtelen jött ismeretség jól jött nekem, mert voltak olyan szívesek és Cizovból (Zeisau) Znojmoig (Znaim) elvittek a Skodájukkal.

2014. július



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése