2017. február 21., kedd

Feked


November végén asszonyommal két baranyai sváb falut is volt szerencsénk megnézni. Véméndnél jóval kisebb, de annál gazdagabb népi építészeti örökséget rejtő szomszédos Fekedre is bekanyarodtunk.


Az erdős dombok egyik völgyében bújik meg az alig 200 lakosú település. Csak közúton közelíthető meg, mert a nagyon kanyargós Pécs – Bátaszék vasútvonal ezen szakaszát már húsz éve megszüntették. Csendes egyutcás szalagtelkes zsákfalu, amely a Karasica-patak egyik ágának két oldalán épült. A főútról lekanyarodva könnyen megközelíthető, mert már onnan 100 méterre kezdődnek a feltűnő szépségű házai. A kereszteződésben található a külső masszív buszmegálló, ami jól védi az időjárás viszontagságaitól az utazókat.



Kétnyelvű tábla köszönti a betérőket.


A templom közeli önkormányzat előtt parkoltunk le az egykori tűzoltó szekér mellé, majd kisebb sétát tettünk a gondozott faluban.


A szűk völgyben csak keskeny, hosszú porták sűrű kialakítására volt lehetőség. Házait leginkább két csoportba lehet sorolni a XIX. századi szerényebb külsejűekre és a XX. század első felében épült magasabb és gazdagabb díszítésűekre.




"Tiszta udvar rendes ház."


























A falu arculatát szerencsére Kádár-kockákkal nem tették tönkre. Számos házát viszont 2008-tól kezdődően felújították, amelyek költségeihez támogatást is lehetett ösztönzésképpen elnyerni. Ennek ellenére némelyik lemaradt a programból, ami nagy kár, mert a homlokzatuk visszaállításával a falukép további szépségét növelhetnék. Voltak olyanok is, amelyekre jó érzékkel most terveztek mintákat, mert azok lemaradtak a háborús időszak előtt megkezdett építkezések során. Két hosszú ajtó is visszaépítésre került, mivel azokat évtizedekkel ezelőtt elfalazással megszüntették.

Díszesebb homlokzat nemcsak a ház, de a fekedi utcakép szépségét is növelné.




Az egykori tulajdonos neve és az építés dátuma is sok helyütt olvasható az utca felőli ablakok felett.











További jellemzők a színes üvegablakokkal díszített keskeny és magas utcai bejárati ajtók, amelyek az esztergált faoszlopos tornácokra vezetnek fel. A kovácsoltvas kapuk a gazdagság további bizonyítékai. 
A tájház külsejében az egyszerűbbek közé tartozik. Egykoron a Heller család élt benne.



A kiállítás anyagához jelentős mértékben járult hozzá a Müller család hagyatéka, akik használati tárgyait, berendezéseit a helybéliek adományaival egészítették ki. Ezáltal némiképpen megismerhetjük a háború előtti svábok életét. A felnőttek ruhaviseletében a fekete szín dominált, ami Mária Terézia halála után 1780-tól terjedt el. Neki köszönhette a legtöbb magyarországi német, hogy őseik új hazára leltek.







régi fotoaparát








Feked lakói viszont már a császárné uralkodását megelőzően 1720-tól települtek be a török időkben elpusztult Árpád-kori falu területére. A fuldai apátság területéről érkeztek, amit elnevezésük is igazol. Ők a stifolderek azaz Stift Fuldaer magyarul Fuldaapátságiak. A disznóölést követően Margit néni vezetett körbe minket a hajlott mestergerendájú koros épületben.
 
A Szentháromság templom a falu közepén magasodik.





Pap hiány miatt Tibor segédkezik a helyi egyházi életben. Ő teológiát is végzett. A zajos Budapestről költözött le családostul a csendes Fekedre, de dolgozni továbbra is a fővárosba jár. Itt ő volt az idegenvezetőnk. A fuldai németek fekedi letelepedésük után már 13 évre új templomukban imádkozhattak. Ez fából készült, amely villámcsapás miatt leégett. Helyébe a másikat téglából emelték. Bővítése az örvendetes lélekszám gyarapodás okán itt is elkerülhetetlenné vált. Erősítésként a festett falak mellé boltíveket húztak fel.
A fekedi templom régi festése előbukkan a boltív rejtekéből

A hajót meghosszabbítva és tornyot emelve kapta 1846-ban a mai formáját. Belső bútorzata a helyi mesterek ügyességét dicséri.


 


Külső-belső felújításon esett át 2010-2011 között. A mellette folyó patak nem tudja már gyengíteni az alapját, mert azt akkor szakszerű munkákkal megoldották. A templombelső felújítása során javasolták, hogy azt a 21. századnak megfelelő stílusban fessék ki egyházi témával. Az viszont idegen lett volna ebbe a barokk környezetbe, így végül azt a fekediek képviseletében nem fogadták el. A festett faldíszeket eredeti állapotukba lenne illő visszaállítani, ha azok a falkutatás során egyszer majd teljesen előkerülnek.

A templomtól feljebb a legdíszesebb házak egyikén az udvar felőli falon házáldás (Hausspruch) látható. Ez pogány időkből eredő szokás. Főként favázas házakra (Fachwerkhaus) szokták írni, főleg régen. Célja a ház és lakói védelme, de a szöveg általában a tulajdonos valamiféle élettapasztalatát, életeseményét is kifejezi. Fekeden csak itt láttam szövegfestést, de mint kiderült nem is volt szokásban, csupán a ház jelenlegi tulajdonosa látott egyet Németországban járva, és onnan vette az ihletet.  Ezzel még németesebbé tette a sváb falut. Mint egy személyes rébusz, csak az tudja mire gondolt a házigazda, aki ismeri annak életútját.




A temető a falut kísérő dombháton terül el, amelyben a véméndihez hasonló élénk sírkövek nincsenek, a kálváriától viszont jól belátható a környék.




A Fő utca két oldala kőhajításnyi távolságon túl van egymástól, ezért nemcsak a templom, a faluház és a kultúrház, hanem még egy tavacska is elfér a jobb és bal oldala között. A falut átszelő patak vizét kiszélesítették, úgy, hogy az egy apró mesterséges szigetecskét öleljen körbe. Habsburg Ottó bronzalakja a közelben pihen a sziklán. Ő, a szülei és Sissi királyné is erős jelét mutatták a magyarság és a magyarországi németek iránti elkötelezettségüknek.


Szobrát a 2007-es látogatása emlékére állították fel, amikor díszpolgárrá avatták. Az ezt követő időszakban kezdődött el nagy összefogás keretében Feked felújítása, amely során a 70 projektből parasztházak kapták vissza eredeti vagy ahhoz közeli pompájukat, amelyből 40 védettséget is kapott.  Ebben a tulajdonosoknak a költségek harmadát kellett állnia. Sajnos még így is voltak, akiknek a családi költségvetése még ennyi pénzt sem szánhatott ilyen nemes célra, ezért az ő házaik lemaradtak a programból. Három ház sajnos végleg megsemmisült, mert már menthetetlen állapotban voltak.

felújítás előtt a fekedi ház
felújítás után a fekedi ház














A borkultúra szinte minden sváb falura jellemző volt. Pincéket Fekeden is találni.







Meseszép a falu, de fénykorát mégis a XX. század elején érte el. Feked 1901-ben volt a legnépesebb 920 lakójával. A szűk völgy a terjeszkedést nem tette lehetővé és a birtokok elaprózódásának elkerülése végett ekkortól egyre több család is az egykézést választotta.  A szerb megszállás 1921-ig a fejlődést megtorpantotta. Bármennyire erőlködtek éveken át, hogy végleg elcsatolják országukhoz Fekedet és Baranya vármegye nagy részét az végül nem sikerült. Kivonulásuk után az 1920-as évektől egyre több szerényebb külsejű ház helyébe díszesebb és magasabb épült. Ezt a fejlődést a második világháború és az azt követő időszak tette helyrehozhatatlanul tönkre. Feked sem kerülhette el tragikus sorsát. Az ország náci megszállását követően Fekedről 1944. május 15-én először 5 zsidó lakóját vitték lágerbe, majd fél évre rá a Vörös Hadsereg november végi megszállását követően 30 főt málenkij robotra. A férfiak még ekkor katonaként voltak távol, így főleg fiatal 16-30 év közötti nőt hurcoltak el 1944. december 26-án, Karácsony másnapján a Szovjetunióba Horlovka térségébe vagy a kaukázusi Groznijba. Többet is vittek volna, de többüknek sikerült megszökni még a bevagonírozás előtt és voltak olyanok is, akiket kiváltottak élelemmel, ami akkor nagy valutának számított. Pécsett zsúfolták vagonokba a szerencsétlen sorsúakat, hogy aztán öt évet dolgozzanak az ukrajnai donyecki szénbányákban vagy az építkezéseken Groznijban. A deportálásból további 3 főnek sikerült még Magyarországon a vagonokból megszöknie. Az embertelen rabszolgamunkát csak 17 fekedi élte túl. Napi 13 mázsa szenet kellett bányászni, hogy a sovány ételadagjukat megkapják. A vitaminhiány, az alultápláltság a hideg tovább gyengítette a fizikai képességüket. Ha nem a munkában szakadtak meg, akkor számos járvány végzett velük.

a szénbánya maradványai Horlovkában

A jelenleg orosz – ukrán testvérháború sújtotta Horlovka/Horlivka polgári temetője mellett találni az úgynevezett „német temetőt”, ahol a 700 halott közül legalább 300 magyarországié. Vélhetően itt domborulnak a fekediek sírjai is. Amikor 1950-ben hazaértek a túlélők, akkor szembesülhettek, hogy szeretteik jó részét Németországba telepítették ki és idegenek élnek a házaikban. A kitelepített családok közül 3 kivételével visszaszivárogtak ahogy tehették és a betelepített idegen családokból mára csak egy van Fekeden. A hazaszökés is nagy kockázattal járt, mert akit elkaptak a magyar határon azt tiltott határátlépésért csukták börtönbe. A szocializmus vagyontalanított mindenkit. Kevesebb ember megélhetését biztosította a központosított föld- és erdőművelés, így a városokba való munkavállalásra ösztönözte az embereket. Leginkább Pécsre jártak be dolgozni. Sokuk be is települt, így a szülői házak elkerülték a lebontást. Nem épültek helyükre Kádár – kockák. A kor leegyszerűsödött építészete ezt a formát engedte, de ez Fekeden szerencsére nem vált jellemzővé.  A fiatalok már csak hétvégére jártak haza, de onnan zöldséggel, gyümölccsel, hússal teli csomaggal utaztak vissza új otthonaikba. A vonat volt a közlekedés fő eszköze 1978-ig, mert csupán ekkor építik meg a főutat. Az autótulajdonosok száma is jelentősebben ez időtájt kezdett növekedni. Ez a dátum egyben az általános iskola bezárását is jelentette. Az 1911-ben átadott kanyargós vasútvonalon a döcögő vonatok utasai egyre fogytak, mert buszokkal és személygépkocsikkal gyorsabban és kényelmesebben lehetett eljutni. A személyforgalom végül 1997-ben megszűnt, ezért a vasutasként dolgozó polgármester sem tudja már innen kihasználni a szabadjegyét. A régi sváb házak állaga egyre erőteljesebben kezdtek lepusztulni, mert az egyre fogyatkozó és idős lakói sem anyagilag sem fizikailag nem győzték a karbantartásukat. Közintézményei sorra szűntek meg és a teljes elsorvadás várt az egykor szebb napokat látott Fekedre. Nagy változás kezdődött 2008-tól. Az elszármazottakkal összefogásban és pályázati pénzekkel megkezdték az értékmentést. Feked házaiból negyvenet az eredeti pompájukban vagy azt megközelítően állítottak vissza így élő skanzenhez hasonlóan nyűgözi le a turistákat majdnem úgy, mint Hollókő vagy Salföld. Az összehasonlítás teljessége akkor lehetne meg, ha további házai is megszépülnének és a közvilágítás jelenlegi betonvillanyoszlopait környezetbe illő stílusúakra cserélnék le. A falukép megőrzésével és a múlt ápolásával eddig nemcsak példaértékű értékmentést végeztek, hanem egyúttal a falusi környezetben kikapcsolódást kedvelők idecsábításával jövedelemhez is jutottak. Itt alig van más lehetőség. A paraszti munkákhoz, állattartáshoz keserves kitartás szükségeltetik a szorgalom mellett, amit kevesen vállalnak fel a mai generációból. Fekeden sem érezni a „falusias illatnak” nevezett állattartásból eredő szagokat, hisz néhány helyen gazdálkodnak csupán. Feked azzal, hogy felújította házait felértékelődött. Ide már zajos, bűnöző családok és az italboltokban megtelepedő „muslincák” nem fognak beköltözni, mivel azok az „occsó” házakat és a kocsmázós életmódra alkalmas településeket keresik. Helyettük építményadót fizető külföldiek vagy módosabb magyar állampolgárok vesznek házakat. Gondozásukra kiegészítő jövedelemként munkát adhatnak a helyieknek. 
A német hagyományaikhoz erősen ragaszkodnak a helyiek, amit a Vegyeskarban és a Klumpenjäger Tánccsoportban gyakorolnak. Az elszármazottak is el szoktak jönni besegíteni.


Feked szépségét, kulturális hagyományait, gasztronómiáját és a környék erdeit, tavait is megismerhetik azok, akik pár napot itt eltöltenek. Autópályán is könnyen elérhető 2010 óta.

A háromszáz évvel ezelőtti migrációs hullám hazánknak dicsőségére vált, mert olyan szorgos emberek érkeztek, akik az ország gazdasági, kulturális, szellemi fejlődését eredményezték. A jelenlegi, Európát sújtó migrációt viszont az agresszivitás, követelőzés, eltartatottság és bűnözés jellemzi.

Fekedről bővebben olvasható az alábbi linkeken. Kivágással a keresőbe teendők, ha rákattintással nem sikerül:

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/feked/a_falu_es_lakoi/

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/feked/die_alte_heimat_ruft/

http://www.feked.hu/index.php?page=1&cont=1_1


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése