Eljött a hazautazásunk napja is. Reggel 8 órakor visszaadtuk a bérelt lakást a háziaknak. Nem egy huzamban indultunk haza Ehrenburgból, hanem minél több ismeretlen szépségű tájnál megállva. A nagy forgalmú SS49 számú főútra jobbra Bruneck felé vettük az irányt, majd Toblachnál az SS51 főútra szintén jobbra (délre) fordultunk. Erre már jártunk, így a Toblachi-tónál már nem álltunk meg újra. Majd a kereszteződéstől 13 km-re Schluderbachnál a Misurina-tó felé Veneto régióba tértünk le jobbra. Találtunk ingyenes parkolási lehetőséget, amiből kevés van, de így ősszel, reggel már nincs az a turista áradat, mint nyáron. Ez már olasz és ladin nyelvű vidék. Az emléktárgyárus csak tanult nyelvként beszélte a németet. Az 1756 m magasságban elterülő kb. 1 km hosszú és 0,3 km széles tó természetes eredetű. Több szálloda is található a tóparton, amelyek közül a legszebb az egykori királyi család által használt és most asztmás gyerekeknek fenntartott. Az 5 m mély tó az 1956-os téli olimpiai játékok gyorskorcsolya versenyeinek helyszíne volt. A reggeli pára felhővé alakulását követhettük figyelemmel, amíg körsétát tettünk.
A tó déli végétől kb. 1,7 km-re jobbra fordultunk az SS48-as útra és nagy, több km-es félkörívet tettünk a Dolomitok vonulata mentén. Az Ansiei patak egyik gázlójánál pár perces pihenőt tartottunk, miközben egy formás nehéz követ emeltem ki a mederből a sziklakertünkbe hazahozni szándékkal.
Az erdő szélén több helyütt csodás faszerkezetű alpesi fogadók, nyaralók is szegélyezték az utat.
Legurultunk a 866 m magasan fekvő háromezer lakosú Auronzo di Cadore-ba, amely hosszan elnyúló ladin település az Ansiei patak felduzzasztott tava mellett. A gátnál kiugrottunk a kis Suzukiból és megint egy felettébb szép látványban részesültünk, amint a víz sima felületén visszatükröződött a település a mögötte lévő hegylánccal együtt. Egyedi stílusban régi síkabinos felvonó egyik darabján búcsúztatták „arrivederci” a települést elhagyókat.
Az SS52-es úton haladtunk tovább kényelmes turista tempóban, de a mögöttünk lévő forgalmat nem idegesítően feltartva nézelődtünk az autóm üvegén át.
Ampezzo 560 m magasan fekvő 900 lakosú kisvárosias falucska központjában pár fotóért megálltunk. Sikátoraiban és a néhány tíz lakosú társközségeiben középkori házak is fellelhetők.
Legközelebb már csak 70 km-re a szlovén határ közelében a Fella folyó mentén a szintén 900 lakosú Malborghettoban álltunk meg. A XV. században épült kastélyánál tettünk pár lépést. Ez most Hammerack Hotel néven üzemel. Azt hittük, hogy ez a település központja, de mint később kiderült ennél több szép háza is van, de akkor már Tarviso felé hajtottunk.
A határon átgurulva Podkoren falut elhagyva a Száva mentén a Brunica Kosobrin gerendaszerkezetű fogadóban falatoztunk egy félórányit. A fiatalabb pincérnő egyáltalán nem akarta a németet megérteni csak angolul és szlovénul beszélt, pedig az osztrák határ is csak 5 km-re volt. Egy kis karámban itt a bicikli parkolónál törpe kecskék keltekkel érdeklődést.
Szlovéniában másutt csak a híres fánkos helyen az autópálya melletti Trojaneban álltunk meg, hogy magunknak és rokonainknak vegyünk a nemzeti finomságból. Még alkonyatkor megérkeztünk a Balatonhoz kellemes fáradsággal a hatnapos kiruccanásunkról.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Misurina-t%C3%B3
https://it.wikipedia.org/wiki/Ampezzo_(Italia)
https://hammerackhotel.it/en/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése