Bulgária - Vidin (1. rész)

Az ősz utolsó nyáriasan meleg napjait európai kiruccanással akartam eltölteni. Az időjárás előrejelzés alapján Bulgáriát találtam erre jó célnak.  Budapest Keletiből 19:10 órakor gurult ki velem és csupán még néhány utassal a Serdika nevű nemzetközi gyors. Lökösházánál már vízszintesbe helyeztem magamat. Kis hátizsákomat párnának használtam fel. Arad, Temesvár felé haladtunk majd a Kárpátokon Karánsebesnél átérve Orsovánál a Dunához jutottunk. Szörényvár után (Turnu Severin) nagy kerülővel a román autógyártás fellegvárában álltunk meg. Itt már világosodott és kivehető volt a kopott tömbházak uralta Craiova. Cigány putrik, illegális szemétlerakók szegélyezték a nagyvárost. A vonat innen két órán át már legfeljebb 40 km/h –val zötyögött tovább. A németes jellegű állomásépületek szépek. Egy része kifosztva áll ott, ahol a forgalmi szolgálat megszűnt. Szebb sorsra érdemes ablaktalan kúriákból is látni párat. Golenti határállomást követően az új vasúti-közúti Duna hídról lenézve a folyam kavicspados medre alacsony vízállásról tanúskodott. Régebben, 2013-ig itt csak kompjárat kötötte össze a két ortodox országot.

Célállomásomként a túlparton álló majd 50 ezres Vidint választottam. Belvárosa a vasútállomásnál kezdődik.

A városkapu egyikén a kellemetlen szagú boltív alatt az óvárosba jutni.  

Néhány török emléket mint Pantazvaglu és Musztafa pasa dzsámiját illetve Szalahaddin baba türbéjét megtűrték miután a cári orosz csapatok kiszakították Bulgáriát az Oszmán birodalomból.

A parkon keresztül a Duna – parti sétányhoz érni, ahol a kandelábereket gondozásmentes műanyagvirágokkal díszítették fel.

A folyami hajók sora mellett jutni a középkori erődhöz.

Falai magában foglalják az ókori Bononia köveit is. Idegenvezető nélkül fél óra alatt végigjárhatóak a termei és a tornyai.

Innen visszafordulva a park másik felét jártam be. Romos zsinagógát, szarkofágokat, ókori köveket, ortodox templomot meg egy kastélyszerű szállodát fényképeztem mialatt olcsóbb szállást kerestem magamnak.

Két éjszakára a Hotel Vida Csárban foglaltam szobát, mert a környék más településeit is meg akartam nézni.

A hátizsákomat betéve jártam tovább Vidin belvárosát, de folyton a lábam elé kellett nézni, mert a járdák Bulgária szerte mindenütt rendkívül göröngyösek.

A városfalat illetve néhol csak a nyomvonalát követve a többi városkaput is lefotóztam.

Az egykori várárok mentén a helytörténeti múzeum régi faszerkezetű épületben található. Előtte szarkofágok és faragott kövek sorakoznak.

A polgárházak között kis parkban a Szent Demeter templom rejtőzik, amit csak kívülről engedtek fényképezni.

A balkáni elhanyagoltság és kosz jelei Vidinben is fellelhetőek.

Vidinről:

A város (régi magyar neve: Bodony) Bulgária északnyugati részén, a Duna déli partján.

A város helyén a Kr. e. III. században Dunonia kelta település állt. Az I. században a római hódítás után a Bononia nevet kapta. A rómaiak határerődöt építettek itt, a túlparti barbár betörések ellen. Az erődítményt 444-ben Attila hadai lerombolták, majd a VI. században I. Justinianus bizánci császár újjáépíttette. Az avarok 626-ban foglalták el, majd szlávok telepedtek le. A szlávok Badin illetve Bidin nevet adták a településnek, innen származik a mai név. A VII. században a szlávokat a bolgár-törökök váltották fel.

Vidin a X. – XIV. században kiemelt szerepet játszott a régió belső viszályaiban. A bizánciaktól 1186-ban I. Iván Aszen elvette, 1260-1264 között IV. Béla uralta. Rövid ideig 1367-ben Nagy Lajos uralma alatt állt. Iván Szracimir cár 1388-ban behódolt a törököknek. Ettől kezdve a vidini vár a törökök északra tartó hadjáratainak fontos bázisa lett.

A XVIII. században a város osztrák kézre került, ekkor korszerűsítették a védelmi rendszert.

A III. Szelim szultánnal szembeszegülő Pantazvatoglu janicsár pasa uralkodott 1792-1807 között a városban.

A magyar szabadságharc bukása után Törökföldre menekült Kossuth Lajos 1849 szeptemberében ebben a városban írta, és bocsátotta ki híressé vált „vidini levelét”, amelyben a bukás okát az (ártatlanul) „árulónak” bélyegzett Görgey személyében jelölte meg.

A város 1850-ben fellázadt a török uralom ellen, de a lázadást leverték. A város és Bulgária felszabadulását az 1877-78-as orosz-török háború hozta meg.