Az Interneten található DB menetrendkeresőben előre megterveztem az utamat. Keszthelyről 2007 szeptemberének egyik hajnalán busszal Győrbe utaztam, majd ott átszállva a Liszt Ferenc nemzetközi vonattal Bécs Nyugatiba értem. Innen az innsbrucki járatra ültem át. A fülkébe később érkező 5 fős társaság németül köszönve foglalta el a többi szabad ülőhelyet. Ebből adódóan először kölcsönösen azt hittük egymásról, hogy osztrákok vagyunk. Tévedésünk akkor derült ki, miután néhány perc múlva magyarul kisebb egészségügyi témájú előadásba kezdtek maguk között az utastársaim, mert mint orvosok egy szakmai találkozóra mentek. Bécstől Salzburgig a régi pálya mellé épített - akár 200 km/h sebességű vonatok közlekedésére alkalmas - új vágányon száguldottunk. Tirol fővárosában a zürichi járatra szálltam át. Svájc határára érve Buchsban egy röpke pillanatra olvashattam az állomásépület falán elhelyezett emléktáblát, amelyen köszönet állt Svájcnak, amiért az 1956 –os forradalom után sok magyart befogadott. Útlevél ellenőrzés nem volt, mintha uniós állam lenne ez a kis hegyi ország. A szépséges Waleni-tó és a Zürichi-tó mellett haladva értem Svájc legnagyobb városába. Az állomás csarnokában közel 200 fős pánsíp koncert csalogatta az arra járó utazókat. Innen még először Baselbe, majd az utolsó 23:43-as járattal a franciaországi Mülhausenbe (Mulhouse) jutottam el aznap. Az agyonkamerázott állomáson „csupán” 3,5 órát kellett várnom az első vonatomra, amivel 1 szállodai éjszaka árát megspóroltam. Cseppet sem voltam álmos. Először Dijonig utaztam, ahol már kivilágosodott és volt kellő fény a fényképezéshez. Innen araszolva visszafelé szürkületig 5 meseszép várost jártam be.
1.,
Dijon, Burgundia központja számtalan egymás közeli temploma és a diadalíve
figyelemre méltó. A városközpont kis utcáin sétálva sok középkori és
renaissance épületet fedeztem fel. Az itt található burgundiai hercegek
palotájának 46 m-es tornyából az egész városra szép kilátás nyílik.
2.,
Besancon erődvárosban nem tartottam tanácsosnak tudatni a helyiekkel, hogy
magyar vagyok, mert hátha valaki a történelemórán tanultak alapján emlékszik
még a X. században kalandozó ősök pusztító mindent felégető hadjáratára.
A
hatalmas erődrendszerrel körített óváros meseszép utcái között egy ókori színház
maradványai és egy ókori kapu emlékeztetett a római korra. A Doubs folyó partján a
korzón arra sétálva gondolatban könnyen múltba utazóvá válhat bárki.
3.,
Montbéliard sziklára épült állomás mögötti várkastélya azonnali leszállásra
késztetett a vonatról. A belváros és a temploma néhány kattintásra érdemes a
fényképezőgéppel. A szomszédos Sochauxban található a Peugeot Múzeum.
4.,
Belfort város is roppant nagy erőddel rendelkezik. Az ellenség annak idején -
ha megszerezte volna az alaprajzot - már annak értelmezésébe is belefáradt
volna, nem még az ostromba. A fellegvár oldalában egy 11 m magas vörös
homokkőből alkotott oroszlán emlékeztet a védők egykori hősiességéről. Szép
régi házakban itt sem volt hiány. Egy óvoda mellett elhaladva látszott a
gyerekek összetételéből, hogy mennyire vegyes nemzetté vált a francia.
A
várdombról lejövet némi élelmiszer vásárlás céljából egy sarki boltba tértem be.
Tejre szomjazva a polcon látható különböző fehér flakonokat böngésztem.
Reménykedtem, hogy más nemzetekre gondolva a Milch, a milk vagy a latte is
olvasható lesz rajta. Nem akartam esetlegesen folyékony joghurtot venni.
Tanácstalanságomban a többi vásárlóhoz fordultam, hátha valaki tud németül,
angolul vagy olaszul. Nem volt szerencsém, ezért az eladótól különös módon
érdeklődtem, hogy tehéntejet tartok-e a bal kezemben. A jobbal a mellkasomnál
fejő mozdulatokat utánozva múúúúztam feléje, amire nevetve ui, ui volt a válasza.
Nem tudtam hirtelen az igent mondta franciául vagy azt akarta közölni, hogy
disznótej.
 |
| Belfort vasútállomás |
 |
| Belfort városháza |
